Mi a fény?

Az egyik legalapvetőbb környezeti elem

Földünk a "szűkebb" környezet a Naprendszer.
Energiaforrásunk, és a földi életet biztosító fényforrásunk a Nap.

Az emberi igényeket azonban nem elégítik ki a természetes fényforrások.

Hol van az a határ, mely alatt-vagy fölött károsítjuk saját életminőségünket?

Erről lesz szó a következő oldalakon

Mi a fény?

Már kisiskolás korunkban is többször hallottuk a meghatározást: A fény transzverzális elektromágneses hullám…ahha.

Van egy detektorunk, amelyik arra van tervezve, hogy a szenzora vegye ezeknek a hullámoknak a jeleit, majd továbbítsa azokat a központi egységnek. Ha beérkezik az információ, akkor a látóközpont mutat egy álló képet, vagy filmet vetít nekünk. Ha a jelből éppen megfelelő mennyiség és minőség érkezik, nem kell sem élesíteni, sem zoomolni, csak élvezni a látványt.

Amikor éppen nem képet szeretnénk nézegetni, hanem átlépni egy bezárt ajtón, vagy kinyitni a garázskaput, mindjárt előre küldünk a mobil eszközünkön néhány fotont. Ők aztán fénysebesen mennek előttünk, és nyitják, zárják az ajtókat, vagy ki-be kapcsolgatják az eszközeinket.

De mit lehet kezdeni azzal az apróbetűs résszel, amely arról szól, hogy a fény kettős természetű???

Ezt Ő is tudja?

És honnan tudja, hogy amikor a szolgálatomat látja el, éppen melyik természetét óhajtom leuralni? Mert én irányítok, Ő pedig teszi a dolgát!?

Halad egyenesen, amíg csak engedem, visszaverődik, olyan szabályosan, ahogyan csak lehet. Belép az új közegbe, ott esetenként irányt, meg színt változtat. Néha meg is gondolja magát, és hajtűkanyart vesz, csak hogy ki ne menjen abból az anyagból, amelyikben volt.

Biztosan jól érzi ott magát, mert önként nem is lép ki belőle.

Piciny akadályoktól azonban inába száll a bátorsága, s úgy remeg, hogy menten hullámmá változik. Ilyen formát öltve csak egyet bucskázik, és köd előttem, köd utánam…szóródik, amerre a szem ellát…vagyis hogy éppen nem lát.

Ha ismerőssel találkozik, szintén repes a hullámzástól: a rokonokkal boldogan erősítik egymást, ellenséget látva, azon nyomban leszedálják egymást. Azokkal a rokonokkal, akikkel egy helyről származnak, találkozáskor olyan partit csapnak, hogy a szivárvány minden színében pompázik a környék tőlük

Megesik, hogy új közegről visszatérve a sok pörgés-forgás miatt megszédülnek. Ilyenkor , hogy ne lássuk, a dülöngélésüket, csak egy irányba fordulva haladnak. Mi nem is vesszük ezt észre, olyan ügyesen álcázzák a helyzetet.

De a méhecskék, böglyök, szúnyogok, és más repkedő lények rögtön leleplezik a gyengeségüket, és megtalálják a szédítő közeget, amit ők már nagyon kerestek, hiszen ott rejtőzik számukra az étel, ital, bölcső…és koporsó is egyben.

Mi pedig csak állunk, nézzük a táncukat, és kölcsönösen felhevülünk, belepirulunk, közben növekszünk, erősödünk, mosolygósak, majd egészen fáradtak leszünk.

A pihenést a jó fény soha nem zavarja.

Engedi, hogy fáradt legyek, segíti a kikapcsol(ód)ást. S miközben még álmomban is azokat a képeket elevenítem fel, amelyeket az ő filmjével készített a központi egység, ő csukott szemmel várja, hogy feltöltődjön az akkumulátor, frissítsen a rendszer, hogy aztán újult erővel vágjunk neki az új kalandoknak.